Nem magamban hiszek, hanem abban, amit csinálok.

Ingatlancica

2018. november 11. - sencii98

img_20180914_185008_077.jpgTörténete:

2016-ban vásároltunk a családommal egy ingatlant. Az előző tulajdonos 6 éve vette a házat, de talán egy évet lakott benne, mert munkahely változás miatt felköltözött Pestre. Megnéztük az ingatlant, aminek udvara eléggé dzsungel feelinget adott, de a ház belülről felújított volt, és költözésre alkalmas volt. Az ingatlan bemutatása közben, egy hatalmas sötét színű trikolor cica csatlakozott hozzánk.

A tulaj elpanaszkodta, hogy még az előző tulaj hagyta itt őt, és szerinte több, mint 16 éves lehet. Ördögnek hívták, azt gondoltuk a színe miatt. A következő alkalommal mikor megnéztük a házat, már sejthető volt, hogy meg is vesszük. Megkérdeztük a hölgyet, hogy Ördögöt elviszi-e, mert nekünk volt már egy cicánk, és két kutyánk is. A hölgy azt mondta, hogy nem vinné el, inkább elaltatja, ha mi nem tudjuk befogadni. Így bővült a családunk Ördög cicával. Az első közös héten kiderült, hogy nem a színe miatt kapta az Ördög nevet, hanem a személyisége, és a viselkedése miatt. Agresszív és szeszélyes volt. Nem is várhatunk mást, hiszen minimum 6 évig nem volt rendes gazdája. Sokáig megsimogatni se lehetett, felvenni meg főképp nem. Az első héten az is kiderült, hogy a két utca (sarki ház) összes macskája a mi teraszunkon bandázott. logo_ordog.pngVolt, hogy 10 macska jelent meg a macskamenta partin, a 2,7m x 2,7m-es teraszunkon. Tulajdonképpen Ördög a házmesteri címet, illetve a fő bérlő címet is elnyerte tőlünk. Nem volt mindegy merre megyünk ki, mert bizony oda kapott rendesen. Tulajdonképpen sokáig úgy voltunk vele, hogy befogadtuk. Aztán ahogy telt az idő rájöttünk, hogy igazából ő fogadott be minket. 2 év elteltével azonban már nagyon kezes cica lett. Már meglehet simogatni a fejét, és a vendégeket se támadja meg. A mindennapi reggelit, és vacsorát dorombolással köszöni meg. Morogni se morog már annyit. 

Mivel Ördögöt az ingatlannal együtt vettük, innen jött az ötlet, hogy lehetne ő a blog ingatlanos arca. Mivel az Ördögről leginkább negatív dolog jut eszünkbe, így kapta az Ingatlancica elnevezést.

Miért is van itt?

Minden ingatlannal kapcsolatos bejegyzésnél találkozhattok majd vele, tulajdonképpen ő a blog ingatlanosa.

süti beállítások módosítása